Nyakizmok manuális kezelése

Gyógytorna, manuálterápia

Budapesten a Jászai Mari térnél, vagy akár az Ön otthonában

Foglaljon időpontot

Magamról

Markó Zsófia gyógytornász

2018-ban végeztem gyógytornászként a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Diplomám megszerzését követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (mai nevén Országos Mozgásszervi Intézet) helyezkedtem el, ahol nagyrészt neurológiai betegekkel foglalkoztam. Emellett kezdetek óta egy orvos-mérnöki kutatócsoport tagjaként is dolgoztam, melynek köszönhetően tudományos előadásokon, konferenciákon és szakmai cikkek írásában vettem részt előadóként, társszerzőként vagy résztvevőként.

Jelenleg Budapesten a XIII. kerületben, a Jászai Mari tér közelében fogadom a pácienseimet.

A folyamatos tanulás és szakmai fejlődés számomra mindig is jelentős szerepet töltött be. Nagy szenvedélyem a neurológián túl a gerinc eredetű problémák kezelése, így ezen a területen több továbbképzésen is részt vettem. 2022 februárjában manuálterapeuta minősítést szereztem, ezzel is emelve munkám színvonalát.

A szakmai tudáson felül empátiával, odafigyeléssel, barátságos légkört teremtve igyekszem a hozzám fordulókon segíteni.

Posztgraduális végzettségeim:

  • Manuálterápia, Semmelweis Egyetem által akkreditált képzés
  • Hegkezelés
  • McKenzie “A” kurzus
  • Fascia Disztorziós Modell 1, 2, 3
  • Járáskép és diagnosztika
  • Funkcionális Fascia Tréning
  • SMR-henger alaptanfolyam
  • Kinesiology-taping / Sporttaping alapképzés
  • Svéd masszőr

Miben tudok segíteni?

Mozgásszervi panaszok
  • Nyak-, hát-, derékfájdalom
  • Porckorong kiboltosulás, sérv
  • Kisugárzó fájdalom
  • Izomfájdalmak, feszes, túlterhelt izmok
  • Ízületi fájdalmak
  • Hanyag testtartás
  • Ülő életmódból fakadó problémák
  • Törések, műtétek utáni rehabilitáció
Neurológiai, idegrendszeri panaszok
  • Stroke
  • Parkinson-kór
  • Sclerosis multiplex
  • Baleset következtében kialakult neurológiai problémák
  • Perifériás idegsérülés
  • Zsibbadás

Milyen technikákat alkalmazok?

Stabilizációs és funkcionális tréning
Erősítő gyakorlatok, a mit miért elv betartása mellett
Stretching
Nyújtások, lazító technikák a feszes izmok kezelésére
Manuálterápia
A manuálterápia kézzel végzett diagnosztikus és terápiás fogások segítségével felépülő diagnosztikus és terápiás rendszer
Fascia Disztorziós Modell (FDM)
Kötőszövet kezelése különböző nyomási, húzási ingerekkel, rendkívül hatékony fájdalomcsillapítási módszer
Funkcionális Fascia Tréning
Fascia (kötőszövet) edzése aktívan, a test megfelelő rugalmasságáért
SMR technikák (self myofascial release)
Kötőszöveti önmasszázs elsajátítása kislabda és henger segítségével
Szükség esetén kinesiotape felhelyezése
Fájdalomcsillapítás, mozgásterjedelem javítás, stabilizáció kiegészítéseként
Járáskép javítás
Fiziológiai járás újratanítása szakszerűen stroke vagy egyéb neurológiai betegségek esetén

Tudnivalók az első alkalomról

Az első alkalom minden esetben egy állapotfelméréssel kezdődik, melynek első lépése az alapos kikérdezés, problémák átbeszélése. Körülbelül ilyen kérdéseket fogok feltenni, ezeket érdemes átgondolni:

  • Pontosan hol van a fájdalom?
  • Mekkora területen jelenik meg?
  • Milyen jellegű a fájdalom? (Szúró, görcsös, nyilalló, tompa, kisugárzó stb.)
  • Milyen erősségű egy 1-10-es skálán?
  • Mikor, milyen helyzetekben jön elő?
  • Milyen gyakran jelenik meg a fájdalom?
  • Mire enyhül, mikor szűnik meg?
  • Mennyi ideig szokott tartani?
  • Napszaki ingadozás van-e?
  • Mikor jelent meg először? Mi lehet a kiváltó ok?
  • Éjszakai fájdalom szokott-e lenni?

Ezek mellett megbeszéljük az alapbetegségeket, gyógyszerszedési szokásokat, foglalkozás során végzett mozgásmintákat, szabadidős tevékenységeket, sportolási szokásokat. Ezzel is segítve a probléma kialakulásának feltárását, összefüggések keresését a fájdalom és a mindennapi tevékenységek között.

Ha van orvosi dokumentációja, röntgen, MR vagy CT lelete, mindenképp hozza el magával. Ha valami nem érthető, szívesen elmagyarázom a latin szöveget, részletesen átbeszéljük az ott leírtakat.

Következő lépés a megtekintés, mely fehérneműben történik annak érdekében, hogy minél pontosabban felmérjem az izmok, ízületek, gerinc helyzetét, kitapintsam az esetleges elváltozásokat, fájdalmas pontokat.

Harmadik lépésként egy mozgásvizsgálat következik, megkeressük a mozgásban korlátozott ízületeket, majd az izomerőt, izomfeszességet vizsgálom, valamint speciális tesztekkel derítjük ki a fájdalom okát.

Ezek után átbeszéljük, összegezzük a problémákat, felállítok egy kezelési tervet, meghatározzuk a további kezelések menetét. Már az első alkalom után hasznos tanácsokat, otthon végezhető tornagyakorlatokat adok, melyeket részletesen elmagyarázok, begyakoroljuk, kérés esetén lerajzolom, leírom.

Mit hozzon magával az első kezelésre?

Kényelmes sportos ruhát, orvosi dokumentációkat. Sportcipő nem szükséges, a torna zokniban történik. Minden egyéb eszközt, felszerelést én szolgáltatok.

Házhoz kijárás

Szívesen vállalom tornáztatását akkor is, ha valamilyen okból nem tud eljutni a rendelőbe (pl. súlyos neurológiai vagy mozgásszervi panasz, időskor, kerekesszékes életmód, törés utáni rehabilitáció stb.).

Az alábbi panaszok esetén forduljon hozzám bizalommal:

  • Stroke utáni rehabilitáció
  • Parkinson-kór, sclerosis multiplex, baleset utáni neurológiai eredetű panaszok
  • Időskorból adódó izomgyengeség, egyensúlyvesztés, bizonytalanság érzés
  • Kerekesszékes életmód okozta panaszok
  • Csonttörések, műtétek utáni járásképtelenség
  • Egyéb súlyos mozgásszervi panasz

Budapesten az 5., 6., 7., 10., 13., 14. kerületben, valamint az 1-es és a 4-6-os villamos, 2-es metró vonalán vállalok kijárást.

Szabad időpontokról és az egyéb tudnivalókról emailben vagy telefonon lehet érdeklődni.

Árak

Állapotfelmérés
15 000 Ft
50 perc
Komplex egyéni gyógytorna
15 000 Ft
50 perc
Manuálterápia
15 000 Ft
50 perc
5 alkalmas gyógytorna és manuálterápia bérlet
70 000 Ft
5 ⨯ 50 perc
14 000 Ft / alkalom
Az árak 2025. január 1-jétől érvényesek.
A gyógytorna kezelések csak előzetes állapotfelmérést követően vehetők igénybe.
A bejelentkezés lemondása az időpont előtt 24 órával ingyenes, utána a teljes kezelési díj kiszámlázásra kerül.

Kapcsolat

Markó Zsófia - gyógytornász
Bejelentkezés: +36 20 773 6441
Rendelési idő:
hétfő:
14:00 - 20:00
kedd:
14:00 - 20:00
szerda:
14:00 - 20:00
csütörtök:
14:00 - 20:00
A szabad időpontokról a fenti elérhetőségek egyikén érdeklődhet.